Erős stratégiai szövetségek, közös eredmények
Partnereink
A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) egy 10 éve épülő, tagsági alapon működő üzleti szervezet.
Több mint 500 cég vezetőjének aktív részvételével, a magyar gazdaság valamennyi iparágát lefedő vállalatvezetőket támogatják céljaik elérésében
a folyamatosan változó gazdasági környezetben.
Az MVÜK módszertana alapján rendezett üzleti találkozók során a vállalatvezetők új üzleti kapcsolatokat, tudásmegosztást és tapasztalatcserét nyernek, és ezek kamatoztatásával fejleszthetik saját vállalkozásukat.
Az építőipari ágazatok összefogására kötelezte el magát már évekkel ezelőtt az MVÜK, hogy a különböző szegmensek jobban illeszkedhessenek egymáshoz. Ne párhuzamosan működjenek, hanem egymás felé irányuló tudásmegosztással és ágazati inspirációval segítse az építőiparon belül az információáramlást.
Az Építőipari Klaszterben ez az elképzelés és tervezés mára megvalósult. A kezdetektől fogva egymás iránt elkötelezetten halad az MVÜK és a Bau Dekor Kft. egymást erősítve, hogy az ágazat szakmai információcseréje és tudásmegosztása egy Építőipari Klaszterben testet ölthessen. A Klasztertagok MVÜK erőforrásokra is tudnak támaszkodni, hiszen a Klaszter számos tagja MVÜK tag is, ahol további ismeretekkel, stratégiai megoldásokkal és inspirációkkal gazdagodhatnak.
A Közösség működéséről bővebben a www.mvuk.hu-n olvashat.
Az Írisz Office egy könyvelői, számviteli és adótervezési szakértőkből álló, komplex megoldásokat nyújtó könyvelő- és adótervező iroda a prémium szegmensben.
Tevékenységét 2000 óta végzi több gazdasági társaságból álló cégcsoportként, amelynek 2004 óta az Írisz Office Zrt. a zászlóshajója. Az elmúlt 20 esztendőben az Írisz Office csoport fejlődése és növekedése töretlen, mely nem csak számokban, hanem a tevékenységük komplexitásában is nyomon követhető.
Mint prémium könyvelőiroda, a számvitelhez kapcsolódó alapszolgáltatásokat magas szinten űzi: naprakész, teljes körű könyveléssel, bérszámfejtéssel, TB tanácsadással, pénzügyi jelentések és beszámolók összeállításával alapozza meg összetett tevékenységét.
Az Írisz Office küldetése, hogy a náluk könyvelt vállalkozásokat versenyképes helyzetbe hozza, majd komplex pénzügyi, számviteli ismereteinek átadásával versenyelőnyhöz segítse.
Az építőipar az Írisz Office Zrt. egyik kiemelt szakértői területe, ahol jelentős szerepe van az adótervezésnek, hiszen a folyamatosan változó jogszabályi környezethez igazodva kell a vállalatoknak lehetőségeiket a lehető legtudatosabban kihasználni, ezzel versenyelőnyhöz jutni. Az építőiparban évről évre megvalósuló beruházások, a cégcsoportos működés, az alvállalkozói konstrukciók és az igénybe vehető pályázatok labirintusában magas színvonalú segítséget és tapasztalatot kínál az Írisz Office Zrt. Mindemellett számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy bizonyos befektetéseket magánszemélyként, míg bizonyos befektetéseket vállalkozásként éri meg jobban megvalósítani, mindemellett még a vegyesberuházás is előfordul. Ezért az építőipari területnek a tervezése igazi szellemi kielégülést okoz számunkra is.
Az Írisz Office 2018-tól kiemelkedő partneri viszonyban áll a Bau Dekor Kft-vel, aki a MÉPK alapítója és elnöke, támogatva tevékenységét nem csak adózási, de finanszírozási is pályázati oldalról is.
Az Írisz Office Zrt. teljeskörű tevékenységéről bővebben az iriszoffice.hu oldalon tájékozódhat.
A Rávezető Projekt Kft. 2008-ban kezdte meg működését vezetési tanácsadási területen. Az Ügyfelek elégedettségének köszönhetően, idővel megnövekedett az igény további területeken történő tanácsadásra, stratégiai tervezésre, szervezetfejlesztési szolgáltatásokra.
A szervezeti teljesítmény növelése optimálisan több tényező együttes fejlesztésével valósítható meg. Ügyfeleink számára ehhez támogatást nyújtunk:
-
igényeik szerint szervezeti stratégiájuk megalkotásában és karbantartásában;
-
szervezeti folyamatok tisztázásában és újjászervezésében;
-
szervezeti megújulást célzó változások kezelésében.
A szervezeti és egyéni teljesítmények fokozása érdekében humán stratégia kidolgozását és frissítését, a fejlesztési és képzési igények meghatározását (illesztését és megvalósítását), valamint a szervezeten belüli projektek szakszerű tervezését és végrehajtását végezzük.
Szervezetre szabott, átgondolt eredménytermékeink a tanácsadási folyamat során születnek meg. Ügyfeleinket nem hagyjuk magukra, a fejlesztés része a bevezetéshez szükséges konzultáció és támogatás is.
Cégünk 2014 óta felnőttképzési engedéllyel és számos felnőttképzési programmal rendelkező intézmény. A szervezeti hatékonyság növelésének fontos eszköze a munkatársak kompetenciáinak rendszeres mérése, értékelése, és ezek – valamint a szervezeti célok – alapján kompetencia és készségfejlesztő képzések, csapatépítő tréningek biztosítása a vezetők és a munkatársak részére.
Képzési programjaink:
-
valódi élményt nyújtanak: változatos módszerekkel (e-learning, tréning stb.), gyakorlatorientáltan valósítjuk meg őket;
-
minőséget képviselnek: nem „dobozos” termékek, hanem a megrendelő céljainak megfelelő, előzetes tudás- és igényfelmérésre épülő, személyre szabott programok;
-
értéknöveltek: az átlagos piaci árszinten mozognak, ugyanakkor az átlagos szolgáltatási szintnél lényegesen magasabb értéket képviselnek.
A Rávezető Projekt Kft. jelenleg hat állandó, belső munkatárssal, és számos külső szakértővel dolgozik, akik széles körű – szakmai és vezetői - tapasztalattal rendelkeznek a vezetési ismeretek, szervezetfejlesztés, projektmenedzsment és humán fejlesztés területén.
Minőségelvű csapatban gondolkodunk és cselekszünk, Ügyfeleinket rávezetjük a megoldás útjára, majd végig is kísérjük azon. Az eredményorientált feladatellátásban hiszünk. Ügyfeleink az igényeiknek megfelelő kész, gyakorlatban használható terméket kapnak.
További információ és részletek: www.ravezeto.hu
A Knowledge Pyramid Kft. egy butik menedzsment tanácsadói iroda.
Válság és változáskezelés szakértőjeként – több tízéves menedzsment és tanácsadási tapasztalat birtokában – a KKV és a nagyvállalati szektorban működő ügyfeleinknek kínálunk megoldást elsősorban a Pénzügy, HR, valamint az Értékesítés/Marketing területén.
Szolgáltatásaink:
-
Fejvadászat – közép és felső vezetők keresése és kiválasztása cégünk egyedi keresési módszerével: „Szakember keres Szakembert”
-
Felsővezetők mentorálása - Üzleti folyamatok feltérképezése, fejlesztése, javítása és optimalizálása
-
Üzleti stratégia tervezése és kialakítása, bevezetésének támogatása
-
Szervezetfejlesztés – bővítések, leépítések, átszervezések, optimalizálás
Cégünk továbbá az angol illetőségű Expense Reduction Analysts ( ERA ) franchise partnere Magyarországon, mely brand keretében kifejezetten az indirekt és direkt beszerzés kapcsán keletkező, illetve egyéb költségek optimalizálásával foglalkozik. Csapatunk 40 országon átívelő több mint 750 szakértőből áll, akik szívesen segítenek bármilyen méretű magyar vagy nemzetközi cégnek költségeik optimalizálásában.
A Knowledge Pyramid Kft. teljeskörű tevékenységéről bővebben a www.knowledgepyramid.hu oldalon tájékozódhat.
Szolgáltatásairól részletesebb információ itt érhető el:
Az üzleti faktoring tevékenységre szakosodott GF Faktor Zrt. 2012-ben kezdte meg működését a német GRENKE-csoport franchise partnereként. A pénzügyi szolgáltató magyar kis- és közepes vállalkozások számára kíván pénzügyi megoldásokat biztosítani, többek között a halasztott fizetésű vevői számlák előfinanszírozására és a kintlévőségek portfólió szintű kezelésére.
Szolgáltatásunk elemei:
- finanszírozás,
- vevőbiztosítás és
- vevőmenedzsment, követeléskezelés
A faktoring az egyik legrugalmasabb alternatív pénzügyi finanszírozási eszköz egy kkv mindennapi pénzügyi működése számára. Hozzájárul a faktoringot igénybe vevő likviditási helyzetének javításához, a likviditás tervezéséhez és ezzel egy stabil pénzügyi háttér kialakításához, valamint segít a pénzügyi mutatók erősítésében.
Partnereink a likviditáson túl precíz számla- és követelésmenedzsmentre és igény esetén a vevői fizetési kockázatok átvállalására is egyszerre megoldást találnak a GF Faktor Zrt-nél, akik az eladott termékeik vagy szolgáltatásaik ellenértékét lényegében azonnal megkapják a faktorcégtől, és így jól tervezhetően jutnak hozzá számláik ellenértékéhez. Ezen túl a GF Faktor a teljes körű portfólió-menedzsment keretében folyamatosan figyelemmel kíséri a megbízók vevőinek hitelképességét, fizetési morálját, így ügyfeleink mindig tisztában lesznek megrendelőik pénzügyi helyzetével.
Egy banki finanszírozáshoz képest a GF Faktor rugalmasabb, gyorsabb, adminisztrációjában és biztosítéki feltételeiben egyszerűbb megoldást nyújt, a hatékonyságot mindenképpen támogatva.
Szolgáltatásaink segítségével partnereink számára elérhetővé válnak olyan piaci szereplők és megbízások, ahol az elvárt hosszabb fizetési határidők miatt eddig nem voltak versenyképesek, vagy bátrabban szállíthatnak halasztott fizetéssel olyan - eddig számukra ismeretlen piaci szereplők részére is – akiknek fizetési kockázatát cégünk át tudja vállalni, ezzel jelentős új piacokra jutva, jelentősebb kockázatok vállalása nélkül.
A GF Faktor számára kiemelt fontosságú a személyes kapcsolattartás, azonban partnereink számára lehetőség van arra, hogy szolgáltatásinkat teljesen digitálisan is elérjék.
Ügyfeleink a belföldi vevők mellett exportjuk finanszírozásában is számíthatnak ránk, a számlák devizaneméhez igazodó HUF vagy EUR finanszírozás igénybe vételével.
GRENKE-csoport: A Wolfgang Grenke által 1978-ban Baden-Badenben alapított vállalatcsoport szolgáltatásai – bérlet, lízing, bank és faktoring – Írországtól Svájcon át Lengyelországig az egész európai piacon keresettek a középvállalatok körében. A GRENKE-csoport 2006 óta van jelen Magyarországon, ekkor hozták létre az irodai alkalmazások finanszírozására szakosodott Grenkeleasing Magyarország Kft-t.
További információ és részletek: www.grenke.hu/termekek/faktoring/finanszirozas/ ; www.grenke.hu